aldatlanallapot

Mivel a terhesség – és a szakítás – hatására némiképp felborult a bioritmusom, a hormonháztartásom, valamint az érzelmi stabilitásom, így a szex és az evés után az alvást is feleslegesnek ítéltem az életemben, legalábbis átmenetileg kevéssé foglalkoztat. 

Ma hajnalban ugyanis felkeltem hajnali 3kor, hogy kosármeccset nézzek, elvégre NBA nagydöntő van, és számos okom van virrasztani is, azon kívül persze, hogy vizuálisan kiélvezkedjem magam a nagydarab, izzadt, fekete pasikon, akik közül mostanában az egyiken különösen sokat agyalok, párhuzamot véltem ugyanis felfedezni közte és a Pasi között, innentől kezdve pedig fel voltam piszkálva. Ne köss bele terhes nőbe – tanácsoltam LeBron James-nek valamelyik nap, de úgy nézett rám, ahogy a Pasi szokott, ha gondolatban éppen kettőt teker a nyakamon. Azóta agyalok a párhuzamokon, majd egyszer kifejtem, de most máson szánt az agyam. 

Az ébresztőre rezignáltan reagáltam, kinyomtam a fenébe, kivonszoltam magam a nappaliba, a szemhéjamat felragasztottam cellux-szal a homlokomra és nekiálltam szurkolni – LeBron James ellen, naná. Miközben mind sportértékileg, mind emberileg kezdtem élvezni, amit csinál – eeh, már megint.. francba. Bocs, hiába, odavagyok a kosárlabdáért, ez van. 

Az első negyed végén kornyadoztam kicsit, így elkúsztam a hűtőig. Egyrészt, mert ha kinyitom az ajtaját, világít, és ezt még most sem untam meg, ráadásul még fel is ébreszt a röhögés ezen. (mondtam, hogy nem nőttem még ki a gyerek-szerepkört :D) 
Másrészt tele van kajával és innivalóval. Nem mintha enni akartam volna, nem. Inni annál inkább. Szemeztem egy ideig a Bailey’s-es üveggel, majd fájó sóhajjal kivettem egy tál meggyet, amit a felette lévő polcon találtam. Arra gondoltam, készítek belőle meggylevet, mivel roppantul megkívántam. 

Mivel még sosem állítottam elő meggylevet házilag, így némi küzdelem (és konyhabútor takarítás) után be kellett látnom, hogy nem is ma fogom elkezdeni. Semmi baj, fénykoromban kurva kreatív tudtam lenni, ha kellett. Noha általában fizettek is érte, a legjobb ötleteim saját szórakoztatásomra születtek. Fogalmam sincs honnan, de az ötlet jött most is, nem váratott sokat. Eldöntöttem, hogy meggyes piskótát sütök. Elvégre a konyházás mindig is kikapcsolt. Kosármeccsel karöltve mindez, hajnali 4kor, kihagyhatatlanul csábos programnak tűnt. 

Bekevertem a piskótatésztát, visszaküldtem aludni a Nagylányt, aki fennakadt szemekkel vette tudomásul, hogy az anyja nem normális. Más magyarázatot nem látott arra, hogy miért verek tojásfehérje habot hajnalban, talpig véres hálóingben (igazából meggyleves volt), amikor ő aludna. Véleményét megosztotta velem is, nem vitatkoztam vele, így hagyott alkotni és visszament az ágyába. 
A meccs és a sütikészítés csak részben tudta lefoglalni a gondolataimat. Másik részük szeszélyesen csapongott, azon agyalva, hogy vajon a minapi témámat meg tudnám-e fordítani. Tudok-e annyira cinikus és kritikus lenni magammal és a nőkkel általában, mint amennyire élesen bíráltam a férfinépet? Szép kihívás, szeretem az ilyet, így egy picit szabadon engedtem magamban a gondolatokat, és megvizsgáltam a kérdést más aspektusból. Íme: 

Férfi – Apa – Férj 

A Férfi. – Idáig jutottam, miután leültem a klavihoz, majd hosszasan méláztam. Próbáltam felidézni mindazt, amit ez a szó jelent nekem, mindazt, amit megtestesít, miközben próbáltam nem gondolni arra, aki viszont ezt a szót testesíti meg a számomra. Így kivonultam magamból, és felülemelkedtem gyarló önzőségemen, hogy globálisan szemléljem a férfiak problémáját. 
Hamar rájöttem, hogy problémájuk az van nekik is, nem kevés. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy nincs az a pénz, amiért én el tudnék hosszú távon viselni egy nőt, de ebben a hitben ma is sikerült megerősödnöm. Minden tiszteletem a leszbiké, mert egy pasinál csak egy dolog kiborítóbb: egy nő. (Terhes nőről nem beszélünk, mert az kivételt képez minden szabály alól.) 

A Férfi – ha belegondolok, hogy mikor kezdtem pasira vágyni, akkor először Brad Pitt ugrott be, aki kiskamasz korom éjszakáit uralta, Tristan-ként a Szenvedélyek viharából, majd egyre hátrébb és hátrébb kellett lépegetnem az időben. Előbb csak általános iskoláig, ahol Petike szőke fürtjei kápráztattak el, majd még visszább, a szomszéd fiúig (érdekes, ő is szőke volt), akitől kaptam egy elefántos bögrét a 4. szülinapomra. A legszebb bögre volt a világon, amikor 17 évesen véletlenül elejtettem, úgy sirattam, mintha az ifjúságom lett volna oda. 
De még itt sem lehet megállni az időben.. egészen ovis korig kellett nyúlnom, mire megleltem az első emlékemet a férfi-nemről. Konkrétan középső csoportban mentem férjhez, majd nemsokára el is váltam, mert a rohadék megcsalt. Mással homokozott. A francba… lehet, hogy innen ered kóros bizalmatlanságom feléjük? :D 
Azt hiszem, ez az első emlékem arról, hogy pasiztam, de nem tartom kizártnak, hogy regresszív hipnózissal arra is fény derülne, hogy már az újszülött osztályon kokettáltam valami snájdig, kék cumis kis krapekkal. 
Ez két dolgot jelenthet: vagy én vagyok rohadtul laza erkölcsű és egy kurtizán génjeit hordozom, vagy pedig a női nem tényleg arra van kódolva, hogy élete a kezdetektől fogva a férfiak körül forogjon. Mivel nem vagyok – mindig – magam ellensége, így most az első lehetőségtől nagylelkűen eltekintek és marad a másik. 

A lányok kislány koruk óta a Férfit várják, erre készülnek, ez az a szerep, aminek először eleget akarnak tenni. Ők akarnak lenni a hercegnő, akiért eljön a fehér lovas herceg. Ők akarnak Csipkerózsikaként a szerelem csókjára ébredni ezeréves álmukból és ők azok, akik életük legszebb napjaként emlegetik az esküvőt, ami a pasik számára többnyire csak egy szükséges rossz, amin túl kell esniük. 
Természetesen a nőnek már egészen korán kialakulnak az elvárásai a reménybeli férfi felé, amiket át is ültet a kornak megfelelő környezetbe. Aligha tenne maradéktalanul boldoggá ma valakit, ha az udvarlója ténylegesen egy fehér ló hátán érkezne érte, mikor bálba viszi. (mondjuk ez alól is éppen kivétel vagyok, mert szerintem engem ezzel venne meg csak igazán :D). Ellenben a legtöbb nőnek/lánynak félrever a szíve egy dögös motortól, helyes kocsitól. Hogy elvárás lenne? Nem, dehogy az. Nyilván a férfi sem támasztja elvárásként azt, hogy a nő szép és szexi legyen, csak éppen nem árt, ha az. Nagyobbak az esélyek, ugyebár. 

Így hát a kisfiú – amellett, hogy eleve, neveltetése folytán nem a férj szerepre készül, hanem az önálló, független férfiéra – nyugodtan elkezdheti megspórolni a zsebpénzét villogós kisautó helyett pszichoterápiára, mert szüksége lesz rá. 
Korunk ugyanis beleégeti a mai férfiba, hogy a lakás és kocsi megteremtése az ő feladata, a nő pedig a jutalom, amit ezáltal elnyer. Ideális esetben mindezt legyen szíves 30, legkésőbb 35 éves koráig prezentálni, ellenkező esetben felszaporodnak a kínos kérdések. 

Az sem árt, ha a fent említett korig a Férfi kiéli a férfi-szerepet, netán meg is csömörlik tőle. Ennek nincs igazán párhuzamos párja a nőknél, érdekes módon társadalmunk a férfitől szinte elvárja a nagyvilági, hódító, csapongó életvitelt, míg a nő hasonló magatartás esetén azonnal erkölcstelen ribanccá avanzsálódik, és mint ilyen, értéke mélyen csökken a valamirevaló férfinép körében. Szép dolog az egyenjogúság, csak éppen nem létezik. 

Miután a Férfi eleget csatangolt a vadonban, megvívta hódító háborúit, egyéni kalandjait is kipipálta, és még életben van, akkor jöhet a családalapítás. Általában ez az után következik be, hogy betoppan a tűsarkas Nő a férfi életébe, fenekestül felforgatja azt, majd tornádóként továbbáll, a pasi pedig döbbenten ül a romokon, keresi az értelmet az értelmetlen felfordulásban, majd briliáns elmével kikövetkezteti: azért van káosz, mert a nő továbbállt. A káosz pedig nem jó, mert nem komfortos, nem megszokott, ergo: a férfi a nő után lódul és több-kevesebb macera után oltárhoz cipeli, hogy el ne veszítse élete szerelmét. Ekkorra már nagyjából minden nő kiválóan képes a kiszemelt pasit vagy a hasán, vagy a farkán keresztül manipulálni és elérni, amit akar. Uraim. Ha egy nő férjhez akar menni, akkor férjhez fog, ha a fene fenét eszik is. És eléri, hogy térden állva kérjék meg, ahogy az meg van írva. 
Valahol ezt egyébként a pasik tudják is, ezért éri őket tök váratlanul az, ha egy nő a gyűrűt látva kedvesen mosolyog, és annyit mond, „kösz, de nem”. Ez olyan, mintha valaki áthúzta volna a Gyűrűk Ura forgatókönyvét a közepén és az egyik csatában elpusztított volna minden pozitív hőst. Csóró gyűrű nem kell senkinek, nem akarja senki hurcolni. Szívás. 
A férfi ilyenkor először megkönnyebbül, majd összezavarodik és nem érti az egészet. A nő, ha csak taktikázott, finom rávezetést alkalmaz és megkéreti magát újra, néhány hét/hónap múlva. Ha viszont nem taktika volt, akkor nem érti, hogy miért nem örül a párja, hogy elkerüli a rabigát. 

Hm.. érdekes, nem? Nekik rabiga, nekünk életcél? 
Nagyjából igen, mert a két nem neveltetése alapvetően másról szól. A nőé arról, hogy jó feleséggé váljon majd, gyerekeket szüljön a férfinak és gondoskodjon a családról. A férfié arról, hogy vadásszon, harcoljon, gondoskodjon szaporulatról és tartsa el azokat, vagy ha nem, legalább haljon dicső és hősi halált, hogy legyen mivel villogni a szomszédok előtt. A nőt arra nevelik, hogy másért éljen, a férfit arra, hogy magáért. Ez pedig egy életre beleivódik mindkettőbe. 
Azok a sztereotípiák, amiket a mai kor bemutat, mint vonzó vonásokat a nőben (önállóság, függetlenség, talpraesettség, önközpontúság, stb) átmenetileg érdekes tulajdonságok csak. Arra elegendőek, hogy felkeltsék a férfi figyelmét, mert a nő ezektől más, mint a megszokott. De amint megismeri jobban – és a nő átalakul Feleség-üzemmódba, sokszor jóval az esküvő előtt még! - , rájön, hogy tulajdonképpen a Nő függetlensége nem olyan vészes, simán kezelhető. A Férfi lassan felhagy a férfi-státusszal, éppúgy, ahogy a Nő is felhagy a sajátjával. A Férfiből Férj lesz, a Nőből Feleség. A férj már nem hódít, letette a fegyvert, elege is van a folytonos strapából, abból, hogy hajnaltól napnyugtáig bömbölve vitézkedjen. Pihenni akar, nyugalomban lenni, élvezni a biztonságot, amit megteremtett, a javakat, amiket megtermelt, a Nőt, akit meghódított. A probléma csak az, hogy a nő szépen lassan éppúgy megszűnik Nőnek lenni. Ő is nyugalmat akar, szeretné boldoggá tenni élete párját és egy darabig működik is a neveltetés és az évezredes hagyomány, Asszonnyá válik, rendes, otthon melegét őrzővé. A gond ott van, amikor a Nő felébred benne, macskamód nyújtózik egyet, majd felölti a tűsarkút, és rálép a Feleség torkára, több figyelmet követelve magának. Igen, a Nő a Férfit akarja, nem a Férjet. A Férj ezt olybá érzékeli, hogy asszonya az ő ágyéka felett áll a tűsarkúval, jobb esetben mozdulatlan ragadozóként várva, hogy lecsaphasson, súlyosabb esetben ugróiskolázva. 

A Nőben ilyenkor mindaz, ami egykor vonzó, érdekes, csillogó és szexi volt, most ijesztővé, kiábrándítóvá és idegesítővé válik, főleg, ha igényeinek hangot is ad. 
Mert lássuk be, a legtöbb nő sokat beszél, de keveset mond. Elvárjuk, hogy a férfiak találják ki a gondolatainkat, hogy ne kelljen őket emlékeztetni dolgokra, amik számunkra fontosak. Vegyék észre az új frizurát, vagy a legújabb árnyalatú rúzst, ami ajkunkon csillan, miközben legyenek naprakészek abból, hogy mivel okozhatnak örömet. Rémlik, nem? Apró ajándékok, bókok, flörtök, pillantások, amiktől a Nő elkezdi jól érezni magát, és úgy érzi, ezek járnak is neki. A Feleség ekkor már maximum a fennmaradásért küzd, főleg, ha a Férj nem veszi észre időben a jeleket és nem észleli a közelgő cunamit. Márpedig valószínűleg nem észleli, hiszen napnál világosabb, hogy ő pont azért nősült, mert nyugit akart és nem állandó megfelelési kényszert, amit helyette kap. Szegény, szegény pasik. 

Na, mielőtt megszakadna a szívem értük, belekeverem a harmadik szereplőt is a képbe. Íme, az Apa. Érdekes módon ebben a szerepben nem sokat változtak a férfiak az évszázadok alatt. Ez teljesen egyéni beállítottságtól függő szerepkör. Akiben kódolva van a „jó apaság”, az 300 éve is jó apja volt a gyerekeinek és ma is az. Akiben ez nincs meg, annak mindegy, hogy mikor született volna, nem változik a helyzet. 
A rossz apákról most nem akarok sok szót ejteni, egyrészt, mert szomorú téma és az ilyeneket most kerülnöm kell a GYD miatt, másrészt, mert nem is olyan érdekes. 
A Jó Apa ugyanis az a szerep, amivel a Nő lekenyerezhető. Az a Nő, aki Anya is. Tekintettel arra, hogy a Nőnél csak egyetlen dolog erősebb, az pedig az Anya, így őt kell megnyerni. Ha a Férfi elvérzik ebben a csatában, a Férj pedig eleve esélytelen, úgyhogy jobb, ha bele sem kezd, akkor marad a Jó Apa. 
Az Anya ugyanis soha nem fog a Jó Apa ellen fordulni, soha nem fogja szabadon engedni a Nőt magában, hogy az átharapja a férfi torkát. A Jó Apa éppúgy szent és sérthetetlen az Anya szemében, mint saját gyereke. 

Ideális esetben persze, ez a három fő szerepkör a férfiaknál is megfér egymás mellett és több-kevesebb egyensúlyozással kordában tartható az Egyén. Legalábbis ideig-óráig, aztán, ahogy a nőnél, úgy itt is felborul az egyensúly és valamelyik szerep hangsúlyosabbá válik. Attól függően, hogy a férfi mennyire önmarcangoló alkat (általában sokkal kevésbé, mint a nők), és mennyire képes önmagát és a saját gyarlóságait elfogadni (általában sokkal jobban, mint a nők..), kerül ellentmondásba saját magával és a szerepeivel. Vagy éppen nem. 
Minden bizonnyal, ahogy létezik valahol egy olyan tökéletes nő, aki egyszerre hozza a 10/10 pontot az összes feladatkörében, úgy nyilván léteznie kell egy ilyen férfinak is, aki sikeres a munkában, jól keres, ezáltal képes a családjának biztonságot teremteni, mindezt napi 8 órában. A fennmaradó időt töltse a családjával, játsszon a padlón a gyerekekkel, lepje meg nejét saját készítésű vacsorával, közben figyelmesen beszélgessen vele, ne feledkezzen meg szülinapokról, évfordulókról, szülői értekezletekről. Lehetőleg emellett minimum egyféle sportban jeleskedjen, valamint hasa legyen kockásabb, mint egy tábla Milka csoki. Ápoltsága és mindig illatos mivolta oly evidens, hogy szóvá sem teszem, a szennyes zoknikat tegye a szennyes tartóba, használt tányért a mosogatóba. Természetesen legyen képes szót érteni olykor kissé hisztisebb asszonyával, segítsen fenntartani a nőben az egyensúlyt, kedvelje az anyósát, ápoljon kiterjedt baráti kört és hűsége asszonyához legyen megkérdőjelezhetetlen. 

Az alapvető különbségek egyike a két nemnél az, hogy míg a férfi relative könnyen köt kompromisszumot ebben és beéri 7-8/10-es pontszámmal is a nőtől, addig a nő általában köti az ebet a karóhoz, elégedetlen és mindig többet, jobbat akar. Nem mást, hanem tökéletesebb verziót abból, akivel van. Ez pedig állandó nyomás a férfin, amitől kétféleképpen tud szabadulni: vagy nem vesz róla tudomást, vagy kitör belőle. Ha nem vesz róla tudomást, akkor kockázatos döntést hoz. A Nő ugyanis ritkán adja fel, általában megpróbálja minden eszközzel elérni, amit akar, így változatos eszköztára minden elemét kész bevetni. Ezt többnyire a férfi is tudja, ezért egy ideig talán látszatmegoldásokkal él, vagy elege lesz és kitör. Ugyanis ahogy a Nő egy része sem uralható senki által soha, és nem lesz birtokba vehető sem, úgy a Férfi is megtartja ezt a részét. 
Az igazi Férfi, a Nagyvad, akire az igazi Nő vadászik, nem idomítható, csak szelídíthető, és nem tűri a pórázt, sem a rövidet, sem a hosszút. Kitör, ha meg akarják kötni, és ha úgy érzi, nem kapja meg, amit akar. 
Kitör, ahogy a Pasi is kitört mellőlem, amikor úgy érezte, hogy amit várok tőle, az túl sok neki és irányítani akarom. És mivel ő is egy Nagyvad, bizony azon kívül, hogy ilyenkor az ember hátralép, nem sok mindent lehet tenni. Legalábbis az én kezem meg van kötve, saját magam kötöttem gúzsba, és kioldani képtelenség. 
A Nagyvad nálam áldozatkészebb és alkalmazkodóbb Nő mellett tud igazán boldog lenni, számára kell az irányítás, a dominancia, az, hogy véleménye döntő legyen, a nő pedig támogassa, álljon mellette, legyen gyengébb nála de tudjon erősebb is lenni, ha arra van szükség. Az ilyen Férfi egy életre szóló kaland annak, aki tud vele bánni, és aki alkalmas erre a feladatra. Úgy tűnik, ez nem én voltam, vagy legalábbis most nem csináltam elég jól. 

Ha valakit érdekel, kisült a meggyes piskóta, egész finomnak is néz ki. A meccsből még van hátra egy kicsi, Lebron James-ről meg majd máskor kifejtem a véleményem. :)