Azt olvastam valahol, hogy a teljes belső harmónia eléréséhez el kell fogadnunk magunkat és meg kell szeretnünk testünket, lelkünket, elménket. Mivel az elmém menthetetlenül hasadozott, így nem esik nehezemre egyes részeivel egyes személyiségeimet szeretni, tehát ezt kipipáltnak tekintem. Lelkem jelenleg darabokban, de kedvelem ilyenkor, mert nem okoz felesleges drámákat. Halott indián a jó indián – mondotta a bölcs fehér ember egykor. Még mielőtt sziszegnétek, nem, nem vagyok rasszista, sőt! Vagy ha mégis, akkor a fehérek rovására. 
Tehát a lelkem. Amikor éppen egyben van és szárnyalgat, csillámlik, akkor egyesek nem általnak azt kivételesen árnyaltnak, érzékenynek és lenyűgözőnek nevezni, van, hogy elalélnak finomabbnál finomabb rezdüléseitől, van, hogy kevésbé. Tehát a lelkem is szerethető, legalábbis a jobbik fele biztosan. 

És ezzel el is érkeztem a mai napi feladatomhoz: mára azt tűztem ki magamnak, hogy kiválasztom a kedvenc testrészemet és mesélek nektek róla. Ugyanis a terhesség miatt lassan kezdem elveszíteni az önképemet, és a belső harmóniámat, amit nem hagyhatok, hiszen ha ezt elvesztem, oda lesz az életkedvem is, márpedig élni szenvedélyesen szeretek. Ha még jól emlékszem.. 

Tehát, mai kedvenc testrészem a bokám és lábfejem. Ez mindjárt kettő, de mivel ma van első szeresd-magad napom, ezért duplázok és kész. 
Tegnap lábprémirtás közben figyeltem fel arra, hogy egykor szép ívű bokáim - melyek csontja annak ellenére finoman emelkedett ki a kanyarulatból, hogy oda-vissza megszaggattam a szalagjait – egy nagy, püffedt, vizenyős valamivé lényegült. Páni rémületemben előbb csak döbbenten bámultam azt az izét, ami átvette egykor-szép bokácskáim helyét, majd eldöntöttem: nem adom fel, harcolni fogok, vissza akarom kapni a bokáimat!! (ezt éjjel döntöttem el, mert tegnap Pannikát akartam visszakapni, nyúzatlanul.. így küzdök a saját testrészeimért, nap mint nap, és mindez elég strapás. :D ) 

Számtalan gondolat fordult meg a fejemben, miként csapolhatnám le a szivacsos szerkezetű burkolatot, ami alatt vélhetően ott lennének a bokáim is. Tettem ezt azért, mert a szívemnek oly kedves tetoválások is meglehetősen furcsán mutattak felpuffadva. A szexin karcsú derekú angyalkám leginkább Boticelli hurkás kis figuráira hasonlított, míg az ördögfigurám úgy festett, mint egy XXL-es bártáncosnő lakkcsizmában. Mindez nem tett boldoggá, na. Nyomorom fokozódott, amikor a másik bokámon feszítő keresztre pillantottam, ami viszont anakondává hízott és felismerhetetlenül puffadozott. 

Mondhat nekem bárki bármit a terhesség alatti vízvisszatartásról, annak áldásos hatásairól és szükségességéről, van, amiből nem engedek. Nem vagyok hajlandó hordóvá válni, hacsak nem Bacardi érlelésre akarnak használni. Mivel nem ez az eset állt fenn, így este két zacskó fagyasztott borsóval bújtam ágyba. Nem, nem holmi perverz fantáziálásomat akartam így kiélni, hanem rákötöztem a nyomorultakat a bokáimra, mondván, hogy majd így lelohad a duzzanat. Nos, a duzzanat nem moccant, én viszont 10 perc múlva úgy reszkettem, hogy ha vízágyam lenne, szerintem összehánytam volna magam tengeribetegség miatt. 
Előbb két nagy takarót húztam magamra, majd az elektromos radiátort. Akármit is csináltam viszont, remegésem nem hagyott alább, így amikor már oda-vissza kicakkoztam a számat és elharaptam a nyelvemet, letéptem magamról a fagyott borsót és hebegve próbáltam káromkodni is, de ez annyira szánalmas volt, hogy végül csak röhögtem magamon. 
Mivel a vihogás nem kifejezetten alvásbarát, így hajnali 2 körül felébredtem ismét, mondván, hogy megint meccs van, majd az alatt kitalálom, mit tegyek a bokáimmal, holott ekkor már tudtam, hogy mi a megoldás. 

Kicuccoltam a nappaliba, bekapcsoltam a tévét és láttam, hogy egy nappal benéztem a meccset, majd ma éjjel lesz. Itt már eléggé ki voltam magamra akadva, ezért kapcsolgattam egy kicsit a tévét, hogy megtaláljam a tökéletes műsort, ami majd eltereli a figyelmem arról, hogy nemsokára leeresztem a folyadékot a bokámról. Bakker, szoktatok ti tévézni hajnalban?? Mindenhol pornó ment, amitől olyan ideges (és irigy..) lettem, hogy azt hittem, menten megőrülök. Nem győztem szörfözni a csatornák között, mire végül Animal Planet-re kapcsoltam, mondván, majd itt nyugtom lesz, nem kell azt néznem, ahogy mindenki mindenkivel, orrba-szájba, stb, nekem meg csorogjon a nyálam szálegyedül… 
Tudjátok mi ment Animal Planet-en? A mongol vadlovak szaporodási ciklusa. Hogy rohadna ki a vérük. Éppen azt részletezték, hogy a csődör minden kancának kedvére tesz, azok meg úgy riszálták a farukat, mint egy csapat gogo girl. Kezdett rohadtul elegem lenni, mivel még csak nem is enyhíthettem kínjaimon, tekintettel arra, hogy Pannika frissen volt nyúzva és még a gondolat is fájt, hogy bármi, vagy bárki, vagy akár én hozzányúljak. 

Gondolom nem kell magyarázni, hogy kissé feszült voltam. Kimentem a konyhába, fogtam egy kést, a varródobozt és némi tiszta konyharuhát, hogy megkezdjem a hadműveletet és víztelenítsem magam. Arra gondoltam, hogy ha ejtenék egy kisebb metszést a tök érzéketlenre fagyott bokáimon, akkor ott szépen kinyomkodhatnám a folyadékot. Mivel azonban van orvosi műveltségem (de legalábbis láttam a Vészhelyzet összes részét) tudtam, hogy ez nem teljesen kockázatmentes eljárás. Ráadásul rohadtul paráztam is attól, hogy késsel felaprítsam magam a nappali közepén. 
A varródobozban viszont találtam jó nagy tűket és a következő gondolatom az volt, hogy akkor majd úgy csinálom, ahogy a kosarasoknak szokták. Beledöfnek egy kurva nagy fecskendőt a térdükbe és már szívják is ki a sok löttyöt. Ha nekik működik, nekem is fog. Az egyetlen gondot az okozta, hogy nem volt otthon fecskendő, mivel sem cukorbeteg, sem heroinfüggő nem vagyok, így ezt sajnos passzolnom kellett. 
A tűk még szóba jöhettek volna, akár mint akupunktúrás kezelés is, de ez megint nem olyasmi, amibe szívesen belekontárkodtam volna, hiszen tisztelem a keleti tanok évezredes bölcsességét. Azért biztos ami biztos, meggugliztam a boka-akupunktúra kifejezést, amire kaptam kb 136.000 találatot, ennek felét kínaiul. Ekkor már sejtettem, hogy ez nem olyan, mint a bombakészítés, amit az ember vígan elsajátít otthon a youtube-ról. 

Ott ültem szomorúan a kanapén, két egykori bokámról álmodozva, miközben azt szemléltem, mivé lettek. Minden kétséget kizáróan a bokáim terhesek voltak. 
Ekkor pedig megvilágosodtam. Kérj, és megadatik – mondá az Úr. Én pedig elmentem a hűtőig és kértem tőle egy energiaitalt. Kiöntöttem két decit egy pohárba (ennyit ihatok meg egy nap, ez a maximum, aminél még eszemnél tudok maradni és a gyereknek sem árt), és élvezettel elkortyoltam. Hogy ez miért volt akkora spanyolviasz? 
Elmondom. 
Az energiaitalban koffein és taurin van, amik közül az egyik – a franc se tudja, melyik – vízhajtóként viseltetik az emberi szervezettel szemben. Felgyorsítja az anyagcserét, és a felesleges (valamint nem felesleges) vizet is kihajtja. Magyarul kipisili az ember. 
Leküldtem az energiaitalt, aztán fél liter citromos vizet, és visszamentem aludni, hogy várjam a csodát. 
Természetesen ez nem ment, hiszen miután felpörgettem a pulzusom és maximális ébrenlétet idéztem elő vízhajtás címszó alatt, csak heverésztem az ágyban és gondolkodtam. Ha energiaitalt iszom, mindig nagyon gyorsak a gondolataim, sokszor csak foszlányok, olyanok, mint a fény.. mire elérne a melege, már odébb is áll. Mégis szeretem ezt az állapotot, mert felfokozottak a reakcióim és sokkal gyorsabban, tisztábban látok át helyzeteket. Ja, és kevésbé vagyok romantikus is ilyenkor. Ez pedig rohadtul rám fért most, mert már kezdtem nagyon szenvedni a Pasi nélkül. Ez a módszer viszont beválni látszik. Nemcsak hogy szívfájdalmat csillapít, de a gondolataimat is olyan tempóban űzi-hajtja, hogy nincs időm leragadni az érzéseknél. 
Arról nem is beszélve, hogy hajnali 2 és 5 között elolvastam 200 oldalt a Túlélési Kézikönyvből, megtanultam kígyómérget kiszívni és kiégetni, voltam 7x pisilni és reggelre a bokáim szebbek voltak, mint fénykorukban. Érdekes éjszaka volt. :)